Spániel-varázs

Az angol cocker spániel világszerte, évtizedek óta a legnépszerűbb fajták egyike. Sikerét kezelhető méretének, változatos színeinek, és nem utolsó sorban tetszetős küllemének köszönheti. Azok a hosszú fülek és az az édes spániel-tekintet sokunkat elvarázsol…

Sok fajtához hasonlóan, a spánielek pontos eredete a múlt homályába vész. Mindenesetre a spánielt Spanyolországból eredeztető teória szerint az angol cocker spániel hasonlít legjobban az egykori ős-spánielekhez. Az irodalomban már a XII. században említik a fajtát: Chaucer és a francia Gaston de Foix is egy kistermetű vadászkutyáról ír, amely társnak is kiválóan alkalmas. Mindkét szerző dicséri e kutyák munkaképességét, mely különösen madarak vadászatánál kiemelkedő. 1570-ben a híres Caius doktor két spánielről ír, egy kisebbfajta ölebről és egy nagyobb testű madarászkutyáról.

A XVII. század elején a spániel megnevezés még több, különböző színű és méretű kutyára vonatkozott, melyek lehettek akár hosszú vagy rövid testűek, gyors vagy lassú mozgásúak is. A méret különbözőségének hangsúlyozása a vadászatra használt spánieleknél jelent meg, mivel más-más részfeladatra használták a kicsi és a nagyobb kutyákat. A vadászati munkára utalva alakult ki több megkülönböztető spániel-elnevezés is, például a springer és cocker vagy woodcock spániel. (woodcock=szalonka). A Kennel Club 1892-ben választotta szét hivatalosan ezt a két fajtát, azonban még ezután is előfordulhatott egyazon alomban két, különböző fajtájú kutya. Egyedül a méret különböztette meg a springer és a cocker spánieleket egymástól, amúgy ugyanolyan származással, színekkel és vadászati stílussal rendelkeztek, és mint fajta, egymás mellett fejlődtek. A XIX. században egy ideig egy másik felosztás is létezett, mely szintén a kutyák méretén, pontosabban súlyán alapult: a 11 kilógrammnál nehezebb kutyákra a field spániel, míg az ennél könnyebbekre a cocker spániel jelzőt használták. Ezekből a vonalakból alakult ki később a sussex spániel is. A 11 kilónál könnyebb kutyák közé tartoztak a Marlborough-ház spánieljei is, az ún. Marlborough cockerek.

Napjaink angol cocker spánielének előfutára, a híres Lily Obo valamikor az 1880-as években született. Bár gyakran még field spánielként könyvelték el, egy dolog biztos: nyolcéves kiállítási karriere alatt nem talált legyőzőre. Tulajdonosa, James Farrow 1902-ben egyik alapító tagja volt a Cocker Spániel Klubnak, akárcsak Mr. R. Lloyd, aki Mr. H.S. Lloyd, az „of Ware” kennel alapítójának apja volt. E világhírű kennelt jelenleg Lloyd leánya, Mrs. Jennifer Carey és unokája, Paula Carey vezeti.

De miért kedvelik olyan sokan az angol cocker spánielt? Valószínűleg mérete is szerepet játszik népszerűségében. Nem túl nagy kutya, marmagassága kb. 38–41 cm, súlya kb. 12–15 kg. Könnyen ölbe kapható, ha kell, egy gyerek is meg tudja tartani pórázon, de mégsem túlságosan kicsi, olyan „kutya-kutya.” Kis lakásban is tartható, még vágatlan farokkal sem dönti fel a padlóvázát csóválás közben, mindenféle környezethez alkalmazkodik. Színe lehet például fekete, arany, barna, mintázata tarka, nagy vagy éppen apró foltokkal, kétszínű vagy háromszínű, egyszóval mindenki megtalálhatja a neki tetsző színű és mintázatú cocker spánielt. A „szőrös” kutyák gyakran népszerűbbek rövidszőrű társaiknál, azonban rendszeres gondozást igénylő bundájuk éppúgy hátrányt is jelenthet. Az angol cocker spániel két pozitív tulajdonságot is egyesít: tetszetős szőrzetének hétköznapi rendben tartása ideális esetben nem igényel extra erőfeszítéseket. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem minden cocker szőre sima és selymes; vannak különösen bozontos, gyapjas bundájú egyedek, melyek trimmelése egyetlen kozmetikus számára sem leányálom. Normális esetben azonban elég hetente egyszer-kétszer átkefélni, átfésülni a szőrzetet, hogy a csomósodást elkerüljük; a trimmelést bízzuk kozmetikusra. Ha kiállításokon is szeretnénk résztvenni spánielünkkel, kérjük ki a tenyésztő tanácsát.

A cocker spániel nagyon sokoldalú fajta, így nem a kiállítás az egyetlen közös program kutya és gazda számára. A spániel-populáció meglepően nagy százalékában kifejezetten élénken él a vadászösztön. Sokuknak kiváló a szimata, és minimális tréninggel előhozhatók vadászati képességeik. A cocker spánielt elsősorban a bozótosban való keresésre alkalmazzák. Legtöbbjük ösztönösen jó apportírozó, és szereti a vizet. A vadászösztön mértéke és milyensége természetesen egyedenként különbözhet, de ritka a keményszájú vagy lövésfélő spániel. A spániel klubok hazánkban is kínálnak vadásztanfolyamokat, vadászati kiképzéseket amatőr gazdik számára is. Hazánkban egyébként több angol cocker spániel is aktív agility-versenyző, sőt egyikük, egy fekete kan tagja a 2002-es nemzeti válogatottnak is.

Természetesen származástól és környezettől is függően, de általában a legtöbb cocker spániel gyengéd, szeretetreméltó, gazdájához nagyon ragaszkodó jószág; idegenekkel szemben inkább tartózkodóak. Egy spániel csak módjával rendelkezik őrző-védő ösztönökkel, házőrzésre nem éppen alkalmas, bár némelyikük az átlagosnál jobban szeret ugatni, így minden szokatlan dolgot hangosan jelez. Legtöbbjük könnyen tanítható, de némelyikük nevelése az átlagosnál több rábeszélést és meggyőző erőt igényel. A cockerek energikus, vidám kutyák. Egy angol cocker spániel sohasem lehet agresszíven barátságtalan vagy túlzottan félénk.

Mint említettük, nagyon sokoldalú fajta, de elsősorban családi kedvenc. Egy cocker legfőbb célja, hogy a család teljes jogú tagja legyen. Minden bizonnyal a gazda ágyát is sajtjaként fogja kezelni, és nem érti meg, miért nem lehet veled a nap 24 órájában.

A cocker spánielek általában 12–14 évig élnek. Sajnos náluk is előfordulhat néhány örökletes betegség, például a csípőízületi diszplázia (HD) és a térdficam (PL), illetve különböző szembetegségek. Vásároljunk olyan tenyésztőtől, aki minden szükséges szűrést elvégeztet kutyáin a fajtára jellemző örökletes betegségeket illetően.

(forrás: www.spaniel.hu)