Molly

Június 17-én újra az Illatos útra mentünk, hogy kihozzunk egy ebet ideiglenesbe és gazdit keressünk neki. Az előbbi be is következett...

A szűk kis kennelek közt járva újra elfogott az a megmagyarázhatatlan, rossz érzés, amit mindig is érzek, amikor meglátom ezeket az elhagyott, még-még reménykedő, szomorú tekintetű kis lényeket. Ez a sok árva kutya bizonyítéka az emberi felelőtlenségnek. Minél többnek hallom a szomorú, elkeserítő történetét, annál inkább megvetem az embert. Ha rájuk nézek, szégyellem magam, amiért "mi" ide juttattuk őket. Megérdemeljük egyáltalán, hogy bízzanak bennünk, hogy egy életen át szolgáljanak minket? A kutyák viszont - az emberrel ellentétben - képesek bármikor megbocsátani nekünk.

Öröm volt látni, hogy minden második kennel üresen állt. Azt kívántam, bárcsak mindig ez lenne a helyzet. Akkor nem altatnának helyhiány miatt, akkor több kutyának lenne esélye egy új életre.
 Választani közülük nem lehet, ezért kértük meg Annát, a Lelenc állatvédőjét, hogy mutasson egy esélytelen kutyát. Ő egy nagyon rozoga, közép termetű, loncsos kis öreglányhoz vezetett minket. Mollyra esett a választás.

A telep doktorbácsija elaltatta, így megkönnyítette az önkéntes kutyakozmetikus lányok munkáját, akik nagyon szépen kicsinosították Őt. Még fuvart is kaptunk szintén egy önkéntestől.

Hazaérkezéskor Molly az ajtóban összeroskadt és egy teljes napon keresztül csak aludt. Nagyon kimerült volt a sok stressz miatt. Az első néhány napban alig adott néhány életjelet magáról. Amikor mellé mentem és simogatni kezdtem még a szeme sem rebbent. Nagyon kétségbeejtő volt látni, hogy ennyire feladta.

De újabb napok elteltével érdeklődni kezdett és felmérte a terepet. Nagy öröm volt számomra, amikor kinézett az erkélyre! Akkor láttam meg, hogy újra visszatért belé az életkedv.

Többször vittük állatorvoshoz. A röntgen kimutatott egy töltényt Molly hátsó felében. Ő egyébként süket és kissé vaksi is. A rossz ízületei miatt nehézkesen jár és mégnehezebben áll egyhelyben, mert folyton szétcsúszkálnak a lábai.

Ma már igazi KUTYA lett belőle. Ha hazamegyünk üdvözöl, puszilkodik, és kiköveteli a simit! Ja és nagyon tudja magát szégyelni, ha valami rosszaságot csinál. Alig győzzük kiengesztelni. :)

Kaviár, nővérem yorkshire terriere pedig Molly első számú barátja/szerelme/védelmezője. Egyszóval elválaszthatatlanok.

Drága Mollyt szeretni fogjuk, míg kicsi szíve utolsót nem dobban. És azon vagyunk/van a nővérem, aki nap mint nap türelmesen gondját viseli, hogy Molly utolsó emléke szép legyen és elfelejtse mindazt a sok rossz élményt, amin keresztül ment.

Sylvi